Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

F. G. Haghenbeck: Frida füveskönyve

Frida Kahlo szendvicsek

2016. szeptember 25. - KönyvParfé

frida_szendvics.jpgBiztos vagyok benne, hogy láttál már Frida Kahlo festményt. Abban is biztos vagyok, hogy hatott rád, hiszen  a festőnő képei sokszor nyomasztó, szürreális hangulatúak, melyeket nem könnyen felejt el az ember. Képei, valamint a róla készült fotók bejárták a világot, és nem véletlen, hogy a sűrű, kissé összenőtt szemöldökű művésznő Mexikó egyik emblematikus alakjává vált. A festészete mellett kommunista nézeteivel, feminista és egyházellenessége miatt került a figyelem középpontjába, valamint Diego Riverával folytatott botrányos házassága is rengeteg pletykára adott okot. Frida elképesztő és erős nő, már régóta szerettem volna róla részletesebben olvasni. Pár hónapja akadtam rá Frida füveskönyvére, melybe hatalmas elánnal vetettem bele magam. A regényt F. G. Haghenbeck írta és rettentő olvasmányosra, ugyanakkor rendhagyóra sikerült megalkotnia a művésznő történetét.

Tovább

Roald Dahl - Quentin Blake: Matilda

Csokitorta

2016. szeptember 15. - KönyvParfé

matilda_1.jpgLétezik olyan ember a Földön, aki soha nem hallotta még Roald Dahl nevét?
Ugye? Ez szerintem is elképzelhetetlen...
Először a Meghökkentő mesék című, felnőtteknek szóló televíziós műsorával robbant be az életembe, majd idén néhány mesekönyve újra a kezem ügyébe került és nagy lett a szerelem. Elolvastam a Karcsi és a csokolédégyárat, valamint a Szofi és Habót, ezeket azonnal kedvenccé nyilvánítottam. A Szofis történet a Kolibri Kiadónak köszönhetően néhány hete új kiadásban és újraszerkesztésben jelent meg, viszont a cím változott. A barátságos óriásként biztosan láttad már a könyves újdonságok között, vagy plakátokon. Roald Dahl életműsorozatának első kötete jól vizsgázott, és most itt a második. A Matilda című gyerekkönyv is átdolgozásra került, Totth Benedek fordításában, melyet pár hete már Te is megtalálhatsz a könyvesboltok polcain. Erről az újdonságról én sem maradhattam le! És igen, ezt is imádtam!
Figyelem, a bejegyzésben enyhe spoiler és ömlengés várható, ugyanis meglehetősen elfogult vagyok az íróval szemben!

Tovább

Molnár Krisztina Rita - Schall Eszter: Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik

Mákos guba torta

2016. szeptember 13. - KönyvParfé

makszem_es_gubo.jpgHónapok óta szemezgetek a Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik című mesekönyvvel, de most végre beadtam a derekam és megvettem. Ritkán nyúlok mellé, de ez igencsak jó vétel volt!
Először is Molnár Krisztina Rita a Maléna Kertje óta az egyik kedvenc írónőm, költőnőm. Nagyon szeretem a könyveinek azt a különleges hangulatát. Másodszor ebben a történetben egy ikerpár kap főszerepet, akiket Mákszemnek és Gubónak hívnak. Már a nevektől mosolyognom kell, annyira aranyosak. Harmadszor a helyszín fogott meg, hiszen a Skanzent barangolhatjuk be egy érdekes és nem mindennapi túra keretében. Schall Eszter csodálatos képei pedig csak hab a tortán.

Tovább

11 klasszikus könyvtáros kiegészítő, nem csak könyvtárosoknak!

2016. szeptember 06. - KönyvParfé

i_love_librarians.pngOké, mondhatsz bármit, de könyvtárosnak lenni nagyon klassz dolog! Én már csak tudom, mert az vagyok és nagyon szeretem. Lehet, hogy néhány sztereotípia rám is igaz... awww, most is kardigán van rajtam és szemüveges vagyok. Sőt, néha feltűzöm a hajam is és igen, összevonom a szemöldökömet, ha valaki koszosan és gyűrötten hoz vissza egy-egy könyvet! Mindenesetre semmi pénzért nem adnám fel a hivatásom, mert úgy érzem ez a legtesthezállóbb számomra. Szeretem, hogy ha valamilyen információra van szükségem, akkor rengeteg forrás áll a rendelkezésemre, és hogy egy olvasókártyával számtalan könyvet "megkapok". A legújabb olvasmányokhoz is egyszerűbben hozzájuthatok, és a nap végén jó végignézni a polcokon, ahogy katonásan állnak rajtuk a könyvek. Ecsetelhetném napestig, de mindig arra lyukadnék ki, hogy tök jó könyvtárban dolgozni. A minap a neten barangolva ráakadtam néhány bomba jó cuccra, amelyek szerintem nem csak a könyvtárosok szívét dobogtatja majd meg! Tudtál választani? Én nem!

Tovább

Téma - Túra: Autizmus

2016. szeptember 01. - KönyvParfé

tema_tura.jpgSzeptemberben is Téma - Túra! Minden hónapban körbejárunk egy témát, ehhez összegyűjtök néhány könyvet. Januárban a Környezetvédelem, Környezettudatosság tárgykört néztük meg, februárban a Válás volt terítéken, márciusban az Örökbefogadás, áprilisban az Elmúlás, Gyász, májusban az Alkoholizmus, júniusban a Szorongás, Stressz, júliusban az Előítélet, Tolerancia, augusztusban pedig a Félelem témában gyűjtögettünk. Ebben a hónapban az autizmus kerül előtérbe.
Vegyesen ajánlok olvasnivalót, hiszen nem csak felnőtteknek, de gyereknek is találsz a témában hasznos olvasmányokat. Mondanom sem kell, a felsorolás nem teljes. Ezért az ajánlók alatt bővíthetjük a listát. Ha olvastál az adott témában és még nem szerepel az oldalon, írd meg és felírom. Így segíthetünk egymásnak, és azt gondolom ez bárki számára hasznos lehet! Nos, eszedbe jutott valami? Akkor írd meg! Küldhetsz ide kommentet, vagy a Facebook oldalon is üzenhetsz. E-mailben is felveheted velem a kapcsolatot, a konyvparfe@gmail.com címre küldhetsz levelet, ez esetben a tárgyban szerepeljen, hogy Téma - Túra! Felkészültél? TÉMA - TÚRA INDUL!

Tovább

Gail Carriger: Soulless – Lélektelen (Napernyő Protektorátus 1.)

Tradicionális angol uborkás szendvics

2016. augusztus 26. - KönyvParfé

lelektelen.jpgNagyon örülök, hogy a Blogturné Klub nyári retro turnéjában helyet kapott ez a könyv is, mert az egyik kedvenc sorozatom első kötete. Minden benne van, amit annyira szeretek: viktoriánus kor, urban fantasy, steampunk, vérfarkasok, vámpírok, érdekes technikai leírások, szerethető karakterek, kotnyeles vénkisasszonyok, egy mogorva alfahím, nyomozás és az izgalmak mellett rengeteg humor. Ó, és majdnem megfeledkeztem egy különleges napernyőről, akarom mondani parapléról, amely ugyancsak fontos szerepet játszik a történetben. Gail Carriger Napernyő Protektorátus című sorozatát tényleg vétek lenne kihagyni! Lássuk is, miről szól az első kötet, a Lélektelen.

Tovább

M. C. Beaton: Agatha Raisin és a spenótos halálpite (Agatha Raisin 1.)

Spenótos halálpite

2016. augusztus 23. - KönyvParfé

spenotos_halalpite.jpgA krimi, vagy más néven bűnügyi regény, igen népszerű műfaj. Egy bűntény elkövetésének bemutatása és felderítése mindig érdekes és izgalmas, könnyű beleélnie magát az olvasónak. Bár én nem vagyok igazi fan, azért néha nálam is becsúszik egy-egy Agatha Christie regény. A krimi koronázatlan királynőjének könyveiből mindig érdemes válogatni, pláne ha egy kis olvasós délutánt szeretnék csapni, mint mondjuk egy maihoz hasonló esős napon. Marion Chesney, vagy más néven M. C. Beaton könyvei üde színfolt a műfaj kedvelőinek. Pár éve találkoztam először az Agatha Raisin sorozattal, azóta már szinte az összes megjelent kötetet olvastam. Nagyon tetszik, mert könnyed, humoros, a főszereplő egy kotnyeles nőszemély, és minden részben történik legalább egy gyilkosság, amely felgöngyölítésre vár. A héten a sorozat első részét, Agatha Raisin és a spenótos halálpitét hoztam, mert a napokban újra a kezem ügyébe került és jólesett egy kicsit belemélyedni. 

Tovább

Rick Riordan: A villámtolvaj (Percy Jackson és az Olimposziak 1.)

Kék limonádé a'lá Poszeidón

2016. augusztus 19. - KönyvParfé

percy_jackson.jpgKifejezetten humán beállítottságú vagyok, imádom a könyveket és az irodalmat. A suliban mégis gondom volt a történelemmel, mert sokszor száraznak éreztem, és a bemagolni való évszámokkal is meggyűlt a bajom. Viszont a görög és római mitológiát nagyon szerettem tanulni hallgatni, bár egy idő után elvesztettem a fonalat, hogy ki kicsoda és éppen kivel gubancolódott össze. Emlékszem, amikor először hallottam Percy Jacksonról, azt gondoltam, végre egy olyan film, amit biztosan imádni fogok. Istenek, titánok, szörnyek, kaland és még sorolhatnám. Igen, jól olvastad, az előbb filmet írtam. Ugyanis először a mozis verzióhoz volt szerencsém és később került a kezeim közé a könyv. Mindkettőt nagyon szeretem, igaz jócskán eltér egymástól a két történet. Egyvalamiért sajnálom csak, hogy nem a könyvvel kezdtem... már a Mamma Mia alatt sem hittem a szememnek, amikor Pierce Brosnan (vagyis a kemény, mindenre elszánt 007-es ügynök) dalra fakadt, de miután láttam kentaurként A villámtolvajban, visszavonhatatlanul beleégett a retinámba. Ettől sajnos nem igazán sikerült elvonatkoztatnom olvasás közben...

Tovább