Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

Rick Riordan: Percy ​Jackson görög hősei (Percy Jackson és az olimposziak)

Nyársra szúrt görög saláta

2017. július 14. - KönyvParfé

percy_j.jpgBiztos vagyok benne, hogy Rick Riordan, a görög mitológia istene. Ezt a címet már senki sem veheti el tőle, hiszen az Olimposziak-sorozat óta tudjuk, hogy a mítoszok érdekes(ebb)ek és viccesek - persze csakis az ő előadásában. Minden egyes könyve kész felüdülés, a történetek végére általában megfájdul a hasam a sok nevetéstől.
Nos, a múlt héten a görög istenekről olvashattál egy rövid értékelést, most a Percy Jackson görög hősei című kiegészítő kötetet hoztam. Azt hittem, Riordan már nem tud újat mutatni, de tévedtem. Ez a pasi egy zseni!

A könyv tizenkét fejezetet tartalmaz, melyekben hősökről és hősnőkről olvashatsz. Csakúgy, mint a görög isteneknél, itt is kedvenc félistenünk, Percy Jackson hangján keresztül elevenednek meg a mítoszok. Unalmas és elcsépelt leszek, mert most sem tudok jobbat/többet/szebbet írni, mint a múlthéten. Ez is ugyanannyira humoros, és Percy kiszólásai itt is megdolgoztatták a rekeszizmomat. A srác mindig nagyon őszinte; egy-egy felháborító esemény leírásakor előtör belőle a szarkazmus, amely néhol egészen komikus.

De megint elkalandoztam… szóval a könyv tizenkét görög hőst és hősnőt mutat be, akik mindannyian félistenek.
Ha fel kellene sorolnom néhány görög hőst, inkább férfiak ugranának be először: Héraklész, Daidalosz, Thészeusz, stb.
Szerencsére Riordan ebben a kötetben vegyesen válogatta össze a történeteket és gondolt arra, hogy megfelelő arányban kapjunk férfi és női szereplőket. Így került a képbe Atalanté, Otréra vagy épp Pszükhé, akit talán Psyché néven ismersz.

Az író – szokásához híven –, áthelyezi a szereplőket egy kevésbé autentikus környezetbe, és megfűszerezi az egészet néhány modern elemmel. Sok utalás van a mobiltelefonra és a modern szöveges nyelvezetre, ebből is látszik, hogy ez a könyv bizony a fiatal olvasóközönséget célozza meg. De ezzel nincs is semmi gond, sőt!
Így a hősök és az istenek közelebb kerülnek hozzánk, sokkal emberibbé válnak számunkra, és könnyebben észrevesszük a hibáikat is.

Riordan annyira jól fogalmaz, hogy néha elég nehéz elhinni, hogy emögött a laza, belevaló tinédzser hang mögött egy 50 éves férfi áll. Azért ha egyszer találkoznék vele, feltenném ezt a kérdést: Hé Rick, írnál néhány könyvet a magyar mondákról is?

A végére jöjjön néhány jó tanács Percy Jacksontól, melyeket nem árt megfogadni:
- Ne tedd ki a gyerekedet a pusztába!
- Ne keverd a szezont a fazonnal!
- Ne enyelegj a templomban!
És a legfontosabb:
- MESSZIRŐL KERÜLD EL HÉRÁT!

Nyársra szúrt görög saláta

Na igen, egy saláta messze nem ambrózia, nekem mégis ez jutott először eszembe, amikor olvasni kezdtem a könyvet. Csakúgy, mint az isteneket és a mítoszokat, ezt is Görögországhoz kötjük, igaz feléjük úgy hívják Horiatiki. Ez valami olyasmit jelent, hogy falusi- vagy parasztsaláta, mert sokáig a szegények eledelének tartották. Eleinte azt tettek bele, amit éppen otthon találtak, a fetasajt és az olívabogyó csak később került a mára már klasszikussá vált hozzávalók közé. Talán az egyik legkedveltebb saláta a világon, én is nagyon szeretem, ahogy a sós sajt keveredik a különböző zöldségekkel. Arra gondoltam, mivel most a grillszezon kellős közepén járunk, mi lenne, ha mindent nyársra szúrnánk? Zöldségek, sült húsok mellé adva kifejezetten esztétikus látvány és még finom is.gorog_salata_01.jpgHozzávalók:

  • koktélparadicsom
  • uborka
  • feta sajt
  • fekete olívabogyó
  • lilahagyma
  • paprika
  • olívaolaj
  • citromlé
  • ízlés szerint fűszerek: bazsalikom, oregánó, bors
  • fa nyárs

Ez egy olyan étel, amihez nincs pontos receptem. Ízlés szerinti mennyiségeket veszek, mindenből annyit, amennyit jónak látok. (Szinte mindig egy kicsivel több olívabogyó kerül bele a kelleténél, mert azt nagyon szeretem...) Felkockázom a feta sajtot, falatnyi nagyságúakra vágom a zöldségeket és egyenként felszúrom őket a nyársra. Tálalás előtt olívaolajjal és egy kevés citromlével locsolom meg, néha megszórom egy kis bazsalikommal és oregánóval is. 
És miután tányérra helyezem, nincs más dolgom, mint hősiesen elfogyasztani az egészet.38hqild.pngA Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Rick Riordan Percy Jackson és a görög istenek, valamint Percy Jackson görög hősei című kötetei. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere egy összevont turné keretein belül bemutatja, mennyire szórakoztató is tud lenni a görög mitológia, ha a tanárunk egy félvér... nevezetesen Percy Jackson.

NYEREMÉNYJÁTÉK!

Mostani játékunk során nincs más dolgotok, mint kitalálni, melyik istenre vagy hősre gondoltunk az állomásokon található rövidke leírás alapján. Amennyiben minden állomást teljesítetek, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott könyvek valamelyikének egy példányát.
(Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll a rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk.)

Kézműves, képfaragó, művész. Az ókori hagyomány szerint ő találta fel a fafaragást, a fűrészt, a fejszét, a fúrót és ő faragott először lépő lábakkal, nyitott szemekkel, elálló kezekkel emberi alakokat.

A turné állomásai:
07/02    Deszy könyvajánlója
07/04    Dreamworld
07/06    KönyvParfé
07/08    Sorok Között
07/10    Deszy könyvajánlója
07/12    Dreamworld
07/14    KönyvParfé

A bejegyzés trackback címe:

http://konyvparfe.blog.hu/api/trackback/id/tr2812635523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.