Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé

F. G. Haghenbeck: Frida füveskönyve

Frida Kahlo szendvicsek

2016. szeptember 25. - KönyvParfé

frida_12_1.jpg

Biztos vagyok benne, hogy láttál már Frida Kahlo festményt. Abban is biztos vagyok, hogy hatott rád, hiszen  a festőnő képei sokszor nyomasztó, szürreális hangulatúak, melyeket nem könnyen felejt el az ember. Képei, valamint a róla készült fotók bejárták a világot, és nem véletlen, hogy a sűrű, kissé összenőtt szemöldökű művésznő Mexikó egyik emblematikus alakjává vált. A festészete mellett kommunista nézeteivel, feminista és egyházellenessége miatt került a figyelem középpontjába, valamint Diego Riverával folytatott botrányos házassága is rengeteg pletykára adott okot. Frida elképesztő és erős nő, már régóta szerettem volna róla részletesebben olvasni. Pár hónapja akadtam rá Frida füveskönyvére, melybe hatalmas elánnal vetettem bele magam. A regényt F. G. Haghenbeck írta és rettentő olvasmányosra, ugyanakkor rendhagyóra sikerült megalkotnia a művésznő történetét.

A hagyomány szerint november 2-án az Úr rövid földi látogatást engedélyez az elhunytaknak, és ilyenkor illik oltárt emelni nekik. A virágokon, gyertyákon és füstölőkön kívül sokszor a kedvenc ételeik is az ajándék részei. A könyv elején olvashatsz arról, hogy Fridának volt egy kis fekete füzete, melyet "Füveskönyvnek" nevezett el. Ebben a könyvecskében gyűjtögette a Halottak napi receptjeit, és ebből készítette az áldozati ajándékokat.
A regény ezeket az ételeket tartalmazza, valamint a hozzá kapcsolódó fő életrajzi eseményeket idézi fel.

A könyv Frida halála előtti nappal indít, majd szépen elmeséli az életét. Bemutatja a családját, gyerekkorát, a felnőtt éveket és a végén visszatérünk a halála előtti naphoz, ezzel adva egy tökéletes keretet.
Az első nagy sorsforduló tizenhét éves korában következik be, amikor tragikus balesetet szenved és ez az egész életét megpecsételi. Magyar származású apja, indián dajkája és lánytestvérei bármit megadnának, hogy visszakapják és a lány sem akar a túlvilágon maradni. Végül egyezséget köt a Halállal, és ettől kezdve minden évben áldozatot kell bemutatnia. Itt lép a képbe a notesz. A történetek végén találsz egy-egy receptet is, melyek mind áldozati ajándékok, és a gasztronómiai utazás mellett fejezetről fejezetre bontakozik ki egy asszony élete és féktelen élni akarása.

Azt gondolom, Haghenbeck egy varázslatos utazásra invitálja az olvasót, aki betekintést nyerhet Frida szenvedélyes életébe. Olvashatunk hosszú és viharos kapcsolatáról Diego Riverával és képet kapunk arról is, mennyire összetett és színes egyéniség volt ez a fantasztikus nő. Mert nem csak a művészete, de a személyisége is lenyűgöző. Az elbeszélés során megismerjük azokat az emberek is, akiket Frida nagyra tartott, véleményük fontos volt számára, ezért a könyvben szerepet kap Georgia O'Keeffe, Trockij, Nelson Rockefeller, Ernest Hemingway, John Dos Passos, Henry Miller, de még Salvador Dalí is.
Érdekes, fiktív leírás egy asszonyról, aki maga a végtelen szenvedés, a művészet és a szerelem. A receptek pedig tökéletesen passzolnak Frida életének fordulópontjaihoz, legyen az esküvő, temetés, szerelem, árulás, politikai vagy művészeti vonatkozás.

Szeretek életrajzi könyveket olvasni és mostanában sikerült jól választanom. A mű legnagyobb erőssége a mágikus realizmus elem, amely áthatja elejétől a végéig. Tetszettek azok a jelenetek, ahol a nő találkozik a Halállal, ezek a beszélgetések érdekessé tették az elbeszélést. Talán kicsit szürreálisnak hathat, mégis hihetőnek tűnik, működik a dolog.  
Egy dolgot sajnálok csak, hogy bár Frida és Diego Rivera kapcsolata tele volt szenvedéllyel, megszállottsággal és megcsalásokkal, a könyv túl sokat mesél ezekről a viharos érzelmekről. Eközben nem sok szó esik a nő festményeiről, korszakairól, stílusáról. Figyelembe véve, hogy több évtizeden keresztül kellett elviselnie a kínzó fájdalmakat, nem meglepő, hogy a szenvedéseket testi élvezetekbe fojtotta. Ez a történetben is erős színezetet kap.

A regényt számos nyelvre lefordították és 2009-ben elnyerte az egyik legrangosabb latin-amerikai irodalmi díjat. Hazánkban 2012-ben jelent meg, a Libri Kiadó gondozásában és Kepes János fordításában olvashatod. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a kivételes, erős nőket, az érdekes karaktereket, Mexikót és a finom recepteket.

Kedvenc idézetek:

Merj élni, meghalni bárki tud!

– Maga mit tud a Halálról? – kérdezte Frida. Dalí kényelmesen elhelyezkedett képzeletbeli trónján.
– Ő az, aki ad és parancsol. Aki nem kér, hanem elvesz. Mindennek a vége, de semminek nem a kezdete. Csak azért létezik, mert mi is létezünk. Azon a napon, amikor a mindenség uralma véget ér, ő is megcselekszi a dolgát, és amint jó Halálhoz illik, meghal – nyilatkoztatta ki a festő.

Általában a szín olyan erő, amely közvetlenül hat a lélekre. A szín a billentyűzet, a szemek a kalapácsok, a lélek a zongora a húrokkal. A művész a kéz, amely játszik. Megérinti az egyik vagy másik billentyűt, és megrezegteti a lelket.

…hogy mi csak bábok vagyunk , halvány gőzünk sincs arról, mi történik valójában. Becsapjuk magunkat azzal a hazugsággal, hogy a kezünkben tartjuk az életünket, miközben egyszerűen csak eljátsszuk a szerelmest, mikor férfival találkozunk, eszünk, amikor éhesek vagyunk, és alszunk, ha elfáradtunk. Ez pedig átkozott hazugság, valójában semmit nem tartunk a kezünkben …

Frida Kahlo szendvicsek

A könyvben számtalan különleges recept található, az édességek közül kivétel nélkül mindegyikre fáj a fogam. Az ételek zöme tényleg elkészítésért kiált, de most mégsem a regényből választottam, hanem arra gondoltam, inkább megeszem Fridát. Na jó, ez kissé furán hangzik, mégis meg(t)ettem. A hangsúlyt a jellegzetes Frida szemöldökre és a színes, virágos hajba valóra tettem, mindez stílusosan néhány szendvicsen landolt.
Mert ha már szendvics, miért ne lehetne karakteres? Pontos hozzávalókat ehhez most nem írnék. Alapnak félbevágott zsömléket választottam, melyeket megkentem fetasajttal kikevert tejföllel. Persze bármilyen szendvicskrémmel működik, mehet rá bármi, amit szeretsz. Sima vajjal is vidám reggelit varázsolhatsz az asztalra, de körözöttel, pici pirospaprikával enyhe pírt adhatsz az arcnak.
A színes virágok és a hajdíszek zöldségekből készültek. Bármi jöhet rá, amit otthon találsz: paradicsom, paprika, répa, hagyma, stb. Minél színesebb, annál jobb!
Vágj leveleket, szirmokat, szíveket belőlük és helyezd el a zsömlén, mintha egy csodálatos, virágos hajdísz lenne. A szemek és a szemöldök olívabogyóból készültek, a szájat kaliforniai paprikából formáztam.frida_07_1.jpgfrida_04_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvparfe.blog.hu/api/trackback/id/tr678924608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Molyolda_Kritta · http://konyvlelo.blogspot.hu/ 2016.10.01. 15:21:06

Felkeltetted az érdeklődésemet ezzel a bejegyzéssel, kívánságlistára teszem a könyvet. :)

KönyvParfé 2016.10.01. 15:26:40

@Molyolda_Kritta: Akkor már megérte! Remélem nem fogsz benne csalódni. :)
süti beállítások módosítása