Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé

Lauren Child: Charlie és Lola - Egy valami

Számolós kekszfa

2016. március 03. - KönyvParfé

egy_valami.jpgEmlékszel arra, mennyire vártuk, hogy az ovis nagycsoportból 1. osztályba mehessünk, és végre kisiskolások lehessünk? Tudom, nem most volt már, de azért még mindig élénken él az emlékezetemben, ahogy elindul a kis családom beszerzőkörútra, hogy megvegyük életem első iskolatáskáját. Magam előtt látom. Kék színű volt, igazi kocka típusú, rajta fényvisszaverős kapcsok, és amikor ruhákkal kitömködtem, majd a hátamra vettem, eltűntem alatta. Már ettől majd' elaléltam, pedig még ezután vettük meg a kiegészítőket. Jöttek a vonalas és a négyzetrácsos füzetek, meg a színes vignetták. A tesómtól megörökölt íróasztal fiókjába már bekészítettem a csomagolópapírokat, a zsírkrétákat, a klassz színes ceruzákat és a vicces formájú, szagos radírokat. Aztán, amikor kézbe vehettem az első tankönyvcsomagomat, végleg elvesztem. A maci olvas 1. olybá tűnt, mintha egy varázskönyvet nézegetnék, a matematika órára szánt könyv képeit pedig órákon keresztül bámultam. De az elsős iskolai csomag még több furcsa dolgot tartalmazott! A számtant mágiának képzeltem. A vonalzó, a maréknyi kék-piros korong, a színes pálcikák, a számkártyák, valamint a kék színű papír dobókocka láttán elhittem, hogy suliba járni jó szórakozás lesz, és élvezni fogom a tanulást. Mert ugye tanulni úgy lehet a legkönnyebben, ha ezt játszva, szórakozva tesszük. Lauren Childról már olvashattál tavaly az oldalamon, akkor a Sohadesoha nem eszem paradicsomot című gyerekkönyvét ajánlottam. Abban arról volt szó, hogyan tudunk egy kis kreativitást és vidámságot belecsempészni a kicsik étkezésébe. A Charlie és Lola - Egy valami című könyv szereplői szintén a már jól ismert testvérpár, Charlie és Lola, viszont most a számolás kerül előtérbe! Ugye Te is azt gondolod, hogy gyerekjáték az 1x1?

Tovább
süti beállítások módosítása