Kiskoromban - és most is - nagyon oda voltam a Benetton reklámokért. Sokan polgárpukkasztásnak és provokatívnak vélik, nekem mégis tetszik, hogy annyira sokszínű plakátokat készítenek. Persze nem csak a ruhák és a színes kiegészítők látványa ragadja meg a figyelmem. De nem ám! A jelmondatuk, üzenetük egyszerű: az eltérő népek és kultúrák egymás iránti toleranciája fontos! 
A képeik között férfiak, nők, idősek, fiatalok, teltek, soványak egyaránt szerepelnek. Csupán annyi a különbség, hogy a bőrük színe egy kicsit más. Bevallom őszintén, engem elvarázsol ez a sokszínűség.

De mi van a kisebbekkel? Te hogyan mesélsz a gyerekeknek arról, hogy miért különbözünk ennyire egymástól? Minden ember egy, még ha a bőrük színe nem is egyforma. Minden embernek van szeme, keze, füle, lába. Mindenki lát, hall, tapint, szeret. Mindenkiben ott a motor, mely az egész testét mozgatja. Még ha sok mindenben különbözünk is, az egységes szeretet nyelvét értjük, ismerjük. Igaz, ki jobban, ki kevésbé; attól függően, mennyi szeretetet kapott. Hogyan mondod ezt el egy 5-8 éves kisgyereknek? A kisebbek már az oviban megtapasztalják, hogy mennyiféle ember él a Földön és ezt Böszörményi Gyula írása nagyon jól visszaadja. Csodálatos az ember és hiába különbözünk, mégis mindenki egy és mindenkit lehet szeretni. Ez a téma pedig napjainkban igencsak aktuális.

Az Emberke színe belelapozás nélkül jött velem haza. Írta Böszörményi Gyula? Illusztrálta Agócs Írisz? Nem volt kérdés, hogy színvonalas kiadvány lesz, otthon elolvasva pedig valóban nem okozott csalódást. Aranyos történet az ember „keletkezéséről”.

Kérem szépen két főszereplőnk van: Ég Atyácska és Hold Anyó. Már egészen pofásan megteremtették a Földet, állatokat kreáltak rá, de hiányzik még valami. Ég Atyácska épp az emberen dolgozik, de valami hibádzik a képletből. Meggyúrta sárból, lett keze és lába; mindkettőből éppen kettő. Középütt kapott egy fejet, amit a nyakra biggyesztett. Kitalálta, hogy két féle ember lesz: férfi és nő. Hajat is kapott, a férfi szakállat, de a nővel még egy kicsit vár, előbb még látni akarja, mit rontott el elsőre, akkor őt majd jobbra csinálja. Öt kis ember prototípus fekszik az asztalon, fehér bőre van mindnek, de nem tud rájönni, vajon mi lehet a bibi. Túl egyforma mind. Anyó felvilágosítja, hogy unalmas ez az egy szín és fentről letekintve folyton összekeverik majd őket, ezért munkálkodniuk kellene egy kicsit. Így festéket ragadnak és serényen neki látnak. Mikor végeznek, elámulnak, milyen szépet készítettek, mennyire mások és milyen nagyon szépek. De Anyóban balsejtelem ébred: „Én úgy sejtem a rózsaszín bántani fogja a rézbőrűt, a rézbőrű az ébenfeketét, az ébenfekete a barnát, a barna a sárgát, a sárga meg a rózsaszínűt, mert mind az hiszi majd magáról, hogy ő a mi kedvencünk.”

Már írtam, hogy az illusztrációt Agócs Írisz készítette és szerintem nagyszerűen láttatja a rajzokon, mennyiféle ember él a Földön. Tetszik az is, hogy egy-egy képen az emberek kis bugyuták, vagy ahogy Anyó mondaná, kis ostobák. A borító és a színvilág szerintem nagyon jó lett, kifejezetten szeretem ezeket a föld színeket, de a tartalommal együtt lesz izgalmas és kerek ez a kis teremtéstörténet. Böszörményit ismerjük, szeretjük. Remek kis mesét írt az emberiség születéséről, még ha érződik is rajta egy kis negatív visszhang.

Ez a könyv szintén a Csimota Kiadó Tolerancia sorozatában jelent meg. 6-9 éves gyerekek a célcsoport, mindenesetre bárkinek a kezébe adnám, ártani senkinek sem árthat. Ha kíváncsi lettél rá és szívesen belelapoznál, vagy megrendelnéd, itt megteheted.

Kedvenc idézet:

Az első emberke bőre halovány rózsaszín volt, amin itt-ott átderengtek a kék erek, s ettől légiessé, könnyeddé vált.
A második emberke bőre barna lett, mint a bölcs fák öreg kérge, s ettől ő maga is nemesnek, ősinek tűnt.
A harmadik emberke bőre sárgás árnyalatot kapott, mely a felkelő Nap első, örömtől ragyogó sugarait idézte, s ettől ő maga is reménnyel teltnek tetszett.
A negyedik emberke bőre ébenfekete lett, a szemei pedig úgy ragyogtak, mint az éjszakai égbolt legfényesebb csillagai, s ettől ő maga is fenségessé vált.
Az ötödik ember bőre bronzvörös lett, mint a lenyugvó Nap utolsó, csendes búcsút küldő sugarai, s ettől ő maga is sokat látottnak, mérhetetlen tudásúnak tűnt.
- Gyönyörűek! - kiáltotta Ég Atyácska. - Megtartjuk mind az öt emberkét, s a világ különböző szegleteibe plántáljuk őket, hogy vigyázzák és szépítsék azt.
Hold Anyó bólintott ugyan, de vén arcán mégis a szomorúság felhője libbent át.
- Mi bánt, anyó? - fordult hozzá ijedten Ég Atyácska. - Tán valamelyik gyermekünk mégsem tetszik neked?
- Mind csodásak, s mindet szeretem, pedig még életre sem keltek - suttogta az anyó. - Csak az rágja a szívem, hogy vajon ők mit szólnak majd egymáshoz, ha összetalálkoznak odalenn, a földön?

A csoki dicsérete

Szeretem a csokit.
Mindenki szereti a csokit. 
Szentül hiszem, hogy a csokievés áthidalja a kulturális különbségeket, mert a csokitábla kockáit majszolva minden eltörpül.
Nem érdekel senkit, hogy milyen a bőröm színe, hogy a szemem se nem barna, se nem zöld, vagy hogy a hajam csigásba kunkorodik a párától.
Csokievés közben nem utálom, hogy kicsit nagyobb az orrom, mint amekkorát ideálisnak gondolok és nem problémázok azon sem, hogy a nagy melegben kijönnek a szeplők az arcomon. A csoki íze mindenkinek ugyanolyan. Édes, krémes, szinte szétrobban a szájban és olyankor egy pillanatra megszűnik a világ.
A csoki lehet fehér, tej és ét. Az én ízlelőbimbóimnak mindegyik finom.
Van, aki jobban szereti a sötét színűt, más a fehércsokiért rajong.
Együtt fogyasztva is jó ízűek, nagyszerűen keverednek, jól kiegészítik egymást.
Többfajta csoki létezik.
Minél nagyobb a kakaótartalma, az íze annál markánsabb. Az igazi ínyencek a sötét, karakteres íze miatt kedvelik, az édesszájúak a fehérért vannak oda.
Valld be őszintén! Ha kapnál egy tábla csokit, melynek a kockái különböző színűek, Téged zavarna?
Engem aztán nem, mert igazán változatos lehet, hogy minden egyes kocka más-más ízű. Én mindet szeretem.
A csoki univerzális és mindenek felett álló. Képzeld el, ha a világ vezetőit egy asztal köré ültetnénk és mindenki egy hatalmas bonbonos dobozból mazsolázgatna. Ott aztán lenne nagy egyetértés és mókázás, mert a csoki összehoz és boldogsággal tölt fel.
Sokáig ragozhatnám, de... végül is... a csoki szimplán csak csoki.
És ez egyszerűen, marha jó!